Szabad a gondolat, bármit alkothatsz.

Kreatív óra

Kreatív óra

5. óra

2021. december 03. - Szivacsagy

A mostani óra előtt a Mikulás suhant el az iskola mellett. Persze a gyerekek mind az ablakban voltak. Szerencsére ez gyorsan lezajlott és jó kedvvel töltötte el őket.

mik1.jpg

Utána jött az előkészület az órához, ez nekik azt jelentette, hogy mindenki elfoglalta a saját helyét, összetolták az asztalokat, bekuckolták magukat. Újabb változatok is megjelentek erre, voltak, aki a pad alatt érezték jól magukat.

img_20211202_102721.jpg

Sajnos az óra ebben a szakaszában kicsit zajosak, elkapja őket a hév, hogy jó helyet találjanak, de ezen majd próbálok javítani. Utána szerencsére visszaállt a rend a megszokott kerékvágásba, szépen dolgoztak a feladatokon. Mivel a múltkor már ízelítőt kaptak gondolkodtató feladatokból, most is egy ilyennel szerettem volna kezdeni az órát. 

 

Összekevert állatok

Felírtam a táblára, hogy zsilefánt és megkérdeztem a gyerekeket, hogy mi lehet ez. Ügyesek voltak, többen is kitalálták, hogy ez egy olyan elképzelt állat, ami a zsiráf és az elefánt keveréke. Fel is rajzoltam egy példányát.

img_20211202_101328.jpg

Kaptak egy üres papírlapot, amire nekik kellett rajzolni egy általuk kitalált hibrid állatot. Az elefántot és a zsiráfot már nem használhatták fel és a szomszédjuk állataival azonosat sem fogadtam el.

Nagyszerű alkotások születtek, teljesen elcsodálkoztam a leleményességükön.

img_20211202_111616.jpg

A cicaboci

 

nyulac.jpg

A nyulac

 

img_20211202_112041.jpg

A kígyris

 

Aki kész volt, megmutattam nekem, megbeszéltük, és ezután megkapta a saját feladatlapját. A mostani lapon már voltak olyan feladatok, ami teljesen az ő kreativitásukat vette igénybe. Négy vonalszerűséget tettem a lapra, amelyek egy "valaki által elkezdett rajz" részletei voltak, és ezeket be kellett befejezniük, ahogy nekik tetszik.

Itt is készítettek nagyon szép alkotásokat.

img_20211202_111527.jpg

img_20211202_113120.jpg

img_20211202_111908.jpg

 

A szokásos feladatokat is szépen megcsinálták.

img_20211202_111540.jpg

img_20211202_112404.jpg

img_20211202_113113.jpg

 

Úgy látom, hogy az órák irányát vihetem az egyre kreatívabb feladatok felé.

Emellett tervezek elindítani egyfajta szorgalmi - matematikás - tervezgetős projektet is.

 

A felhasznált anyagok itt elérhetők

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativora.blog.hu/api/trackback/id/tr5016772306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása